Megjelent a Magyar Református Presbiteri Szövetség 2017/4 számában.
A reformáció egyik fontos eredményének tekintjük, hogy az emberek kezébe akarta adni a Bibliát. Ehhez azonban előbb meg kellett tanítani őket olvasni, ami akkoriban nem volt természetes. Ez egymagában is indokolta az egyházi iskolák alapítását. Napjainkban, amikor kötelező az iskoláztatás, mi indokolja az egyházi iskolák fenntartását? A lehetséges indokok közül kettőt emelek ki:a nevelés előtérbe helyezését és a keresztyén erkölcsi normák megismertetését. „Küldjetek vesszőket, és mi nyilakat faragunk belőlük”. Ezt üzente Kálvin a gyülekezetnek, amikor Genfben megnyitotta az Akadémiát, 1559-ben. A „faragás” (nevelés), a személyiség alakításának feltétele, de csak a szükséges mértékig kell alkalmazni. Pál, az erre való alkalmasságát Isten kegyelmének tulajdonítja (1Kor 15,10). Szükséges, hogy az egyházi iskola nevelőjét már hivatásának gyakorlása előtt (és alatt), Isten tegye alkalmassá feladatának végzésére. Így válhat a pedagógus követendő példává (1Kor 11,1). A Tízparancsolat (2Móz 20) a Bibliában az embernek Istennel és embertársaival valókapcsolatát határozza meg örökérvényűen. A mai felnőtt nemzedék egy részének a Tízparancsolat ismerete sem természetes, még kevésbé az elfogadása. Ez a hiány társadalmi feszültséghez vezet. Van olyan modernnek nevezett pedagógiai irányzat, a szülők egy része is úgy gondolkodik, hogy az iskola feladata az írni-olvasni tanítás mellett a tudományok alapjainak elsajátíttatása. A gyermek személyiségének alakulását szabályokkal nem kell korlátozni. Pedig a harmonikus fejlődés előfeltétele a jogok és a kötelességek ismerete, betartása. Szemléletformáló hatása van annak, ha elfogadjuk, hogy a gazdag élettelen és az élővilág nem állhatott elő magától, hanem Isten alkotása. Ez hitünk alapja, amelynek ellenkezőjét a tudomány nem tudja bizonyítani. A Teremtőtől az ember azt a feladatot kapta, hogy a teremtett világot fenntartsa, „művelje” és „őrizze” (1Móz 2,15). A Föld tehát nem a tulajdonunk, hanem őrizői vagyunk, a következő nemzedéknek el kell számolnunk, hogyan sáfárkodtunk a ránk bízottakkal. Minden tantárgyban megvan a lehetőség, hogy kiderüljön a tanító keresztyén értékrendje, gondolkodása. Sokszor tapasztaltam, hogy a diákok erre jobban odafigyelnek, mint ha ugyanazt a vallásórán hallják. A továbbiakban főleg a természettudományos tantárgyakból vett példák, és azok bibliai vonatkozásai következnek.
Világító ásványok
Az ásványok számos, érdekes tulajdonsága közül talán az a leginkább megragadó,amikor a szemünk számára nem érzékelhető ultraibolya fényben elkezdenek sejtelmesen világítani. A világító ásványok gyűjtéséhez türelem és egy hordozható, UV-fényt kibocsátó lámpa szükséges. A kalcitaz egyik legformagazdagabb ásvány. A Parádsasvár környékén gyűjtött példányok között ráakadhatunk UV-érzékeny példányokra. A fluorit (kalcium-fluorid) a nevét is erről a fényjelenségről kapta. A willemit (cinkszilikát) is fluoreszkál az UV-fényben,különösen a New Jersey állambeli (USA) Franklin bányáiból kikerült prizmás termetű kristályok. A világító ásványok különös viselkedésének az oka is különös. A szabályosan kristályosodó, csak a kémiai összetételnek megfelelő atomokból álló ásvány nem világít. Ha azonban a nyugodt kristályosodást valami megzavarja, például hirtelen megváltozik a kristályosodási hőfok, vagy idegen atomok épülnek be a kristályrácsba, rácshibák keletkeznek. Ha a torzult kristályrácsot UV-fény éri, annak a hullámhossza megnő, a kristály a látható tartományban kezd fényt kibocsátani, világítani. Ha már vannak különböző színben világító ásványaink, érdemes azt bemutatni,mint én is tettem ezt Debrecenben, a Református Kollégium Iskolatörténeti Múzeumában. A sötétkamrába belépéskor a sem színükben, sem formájukban nem különleges ásványokat a szokásos módon megvilágítva pillantjuk meg. Egy kapcsológomb megnyomásakor az egyre erősödő UV-fényben szinte felizzanak, és különbözőszínekben kezdenek világítani az ásványok. A kristályrácsukban bekövetkezett feszültségről az ásványok látványosan szép fényjelenséggel tudósítanak. „Teljes örömnek tartsátok testvéreim,amikor különféle kísértésekbe estek, tudván,hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez” (Jak 1,1). „Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, a mely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy,mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek”(1Pt 4,12-13). Örüljünk a kísértéseknek, ne háborogjunk a szenvedés miatt, mert hitünk próbája állhatatosságot eredményez. Ezeket írja egybehangzóan Jakab és Péter levele címzettjeinek. A példákat lehetne tovább sorolni. Az tűnik ki belőlük, hogy a keresztyén emberéletéből sem hiányzik a megpróbáltatás és a szenvedés. A csak ebben a földi létben bízó ember a megpróbáltatások súlya alatt gyakran összeroskad. Az élet örömeit és megpróbáltatásait egyaránt Isten kezéből elfogadó ember azt is tudja, hogy ha kér,kap az elhordozásukhoz elégséges erőt. Ez ugyan nem könnyű, de hit által járható út, és – amint az idézett igeversben olvastuk – még állhatatosságot is eredményez. A Biblia könyveinek írása idején, a szemünk számára láthatatlan, szelektíven előállítható ultraibolya fényt még nem ismerték. Ezért olvasunk a Bibliában csak ásványokról, világító ásványokról pedig nem. A Biblia könyveinek írói azonban saját és mások példája alapján leírták, hogy Isten a megpróbáltatásokban sem hagy el bennünket, azt békességben el tudjuk viselni. Valószínűleg magunk körül mi is ismerünk ilyen embereket, talán közéjük is tartozunk. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a próbák alatt a keresztyén (Krisztust követő) emberélete, környezete számára előbb-utóbb világítani kezd, mint az UV-fényben világítóásványok. Ezt hívják bizonyságtevő életnek. Az élet nehézségeit, feszültségeit elviselni tudó emberre a környezete is előbb-utóbb felfigyel.
