Tanulmányok

Egyházi iskolák alapítása/átcímkézése a rendszerváltás táján

A rendszerváltás éppúgy felkészületlenül érte a magyarországi egyházakat, mint a társadalom nagy részét. Az oktatás-nevelés területén történő egyházi szerepvállalásra pedig végképp nem lehetett felkészülni, hiszen a szocialista rendszer az ifjúsággal történő foglalkozás minden lehetőségétől igyekezett teljesen elzárni az egyházakat. A 80-as évek második felében az állam óvatos engedményei jelezték a rendszer gyengülését, mind több gyülekezetben […]

Tanulmányok

„Mindennapi” természettudomány a hit szemével (4.) – Dr. Nagy Mihály

Megjelent a Magyar Református Presbiteri Szövetség „Presbiter” lapjának 2018/1 számában A reformáció egyik fontos eredményének tekintjük, hogy az emberek kezébe akarta adni a Bibliát. Ehhez azonban előbb meg kel-lett tanítani őket olvasni, ami akkoriban nem volt természetes. Ez egymagában is indokolta az egyházi iskolák alapítását. Napjainkban, amikor kötelező az iskoláztatás, mi indokolja az egyházi iskolák […]

Tanulmányok

„Mindennapi” természettudomány a hit szemével (3.) – Dr. Nagy Mihály

Megjelent a Magyar Református Presbiteri Szövetség 2017/4 számában. A reformáció egyik fontos eredményének tekintjük, hogy az emberek kezébe akarta adni a Bibliát. Ehhez azonban előbb meg kellett tanítani őket olvasni, ami akkoriban nem volt természetes. Ez egymagában is indokolta az egyházi iskolák alapítását. Napjainkban, amikor kötelező az iskoláztatás, mi indokolja az egyházi iskolák fenntartását? A […]